Autó- és hintó kölcsönzés Dekoráció Ékszerek Emlékkönyv Esküvőszervezés Fodrász-smink Foto-videó Helyszín-éttermek Meghívók Nászajándék Nászút Rendezvényirodák Ruhaajánló Sörsátor Tánctanítás Torták Vőfély Virág Zenekar

Regisztráció
Belépés

Eddigi látogatók / total visitors:

6086039

Pszichológus válaszol

Tessék kérdezni!
Szerelemre születtem, mondhatnám bíztatásként, amióta az eszem tudom, mindig szerelmes voltam valakibe. Vagy viszonozták, vagy nem. Ha igen, örvendtem annak, hogy van párom. Ha nem, bánkódtam, hogy miért nincs.
Közben teltek az évek, nem árulom el, mennyire. Pszichológus lettem, miközben volt párom, igazi is, hamiskodó is. Most is van, és most is vágyom a szeretetre.
A bőséges tapasztalat több hasznomra vált, mint a tudomány, ez is az igazsághoz tartozik.
Egy hetilap munkatársaként éveken át próbáltam tanácsot adni azoknak, akik szintén társra, akár egy életen át elkísérő igaz társra vágytak, s szeretetre, harmóniára. Őszintén örvendtem, amikor közreműködésem eredményesnek bizonyult.
Ha ismerkedési nehézségei vannak, ha olthatatlan vágy kínozza, ha szerelmi bonyodalmak gyötrik, ha nem tudja, miként döntsön a párválasztásban, ha a házasságában nehézségek merülnek fel, ha válni akarna vagy válás után esetleg a szingli élet és az újraházasodás közül nem tud választani s bármilyen hasonló kérdésre választ szeretne kapni � kérdezzen!
Hátha kitalálok egy hasznos választ.
Rovatunk, az S.O.S. mindenki számára nyitott, a konkrét helyzettől, a kortól, a tabuktól és hasonlóktól mentes.Névtelen levelekre is válaszolunk. Csak valahogy kódolt legyen, legalább a feladója ismerje fel: neki szól az üzenet.

Kérdése van?

1. Szexuális probléma

Azt kérte, hogy a levele, a problémája ne kerüljön ki a weblapra. Ez így nem működik, többször megírtam, ez nem magánrendelés. Mások okulására is volt kitalálva.

2. Félek

„Közel 1 éve vagyunk együtt a párommal. Kezd a kapcsolatunk komolyra fordulni, már a házasság is szóba került. Viszont elmesélt nekem egy dolgot, ami kb. 3 éve történt vele. Összegabalyodott egy fiatal nõvel, akinek már volt 2 gyermeke. Ismerem a lányt. Elég hamar, már 15 évesen teherbe esett, és szülés után nem sokkal jött a második majd a harmadik baba, amihez félek, hogy köze lehet az én páromnak. Azt mondta, hogy nem védekeztek, viszont nem is csinálták végig a dolgot "hagyományos" módon. A lány a végén orálisan elégítette ki. Viszont nála már az aktus kezdetén, sõt merevedéskor is megjelenik elõváladék, ami tudomásom szerint tartalmazhat spermákat. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy az, hogy "nem ment bele", nem garancia arra, hogy nem õ a gyermek apja! Mivel ez után az eset után derült ki, hogy megint terhes a lány a harmadik gyerekkel. Meg is gyanúsították azzal, hogy õ az apa, akik tudtak a dologról, de mivel férjezett és még további személyek is "használták", ezt a leányzót, ezért nem tudták rábizonyítani. A vége pedig az lett mikor felmerült a dns vizsgálat kérdése, hogy mit képzel õ magáról, nem az övé a gyerek, mert kiszámolták egy barátnővel... Vagy inkább az igazságtól félt a lány és attól, ha ez kiderül a férje elhagyja. Illetve egy dns vizsgálat sem 10-20.000 Ft, aminek még a felét sem tudta volna kifizetni. A páromnak is kényelmesebb volt elfogadni ezt a választ, mint 100%-ig megbizonyosodni az igazságról. Viszont most, hogy ezt elmondta, félek, mi van, ha mégis van egy gyermeke!? Bizonytalan vagyok! Mikor szóba jön, csak vitázunk. Azt mondta, õ nem fog csinálni semmit. Ön szerint jogosak a félelmeim? Várom a válaszát!

Jogosak. Elég cifra a helyzet, ezért tisztázni kell. Dobják össze hárman (vagy a férjjel együtt négyen) ahhoz a DNS-vizsgálathoz szükséges pénzt, ez tisztázhat mindent. S utána vagy lesz igazi, nagy haddelhadd meg probléma, vagy egy kisebb.

3. Virág

„Az a problémám, hogy nagyon ideges természetű vagyok, és emiatt kezd a kapcsolatom is tönkre menni.

Kérem az önök segítségét!”

Annak idején mondtam én is ilyeneket az édesanyámnak, hogy ideges vagyok. Erre ő mindig azt válaszolta: csapjad a feneked egy lavór hideg vízbe. Nem csaptam, de egyre ritkábban voltam „ideges természetű”. Tréfán kívül: azt sem tudom, hány éves, fiú-e vagy lány stb. Így nem írhatom le határozottan (de még határozatlanul sem), hogy a természetén elsősorban csak maga változtathat. Azt sem merem ajánlani, hogy ha valóban krónikusan „ideges”, szedjen nyugtatót. Ezért amúgy is orvoshoz kell fordulni, s a nyugtatótól való függőség kialakulása valós veszély, nem ajánlanám. Marad a hideg víz…

4. Rózsa

„Régóta tetszik egy srác. Úgy érzem, én sem vagyok közömbös a számára. De van egy probléma, ő nős, nekem pedig barátom van. Jól érezzük magunkat együtt, keressük egymás társaságát, szinte szikrázik körülöttünk a levegő. Mindketten szeretnénk jobban elmélyíteni az

érzelmeinket, de valahogy nem visz rá a lelkiismeret. Kérem, válaszoljon, ön szerint mi lenne jobb, két hűtlen kapcsolat, vagy felejtsük el egymást!?”

Ennyi információ alapján csak azt tudom kitalálni, hogy a két hűtlen kapcsolat semmiképp sem jó (egyébként a hűtlenből egy sem). Nem világos, kit akar elfelejteni (valamikor mindkettőt el fogja), de én azt választanám, akivel „szikrázik a levegő”. Bár azt sem tudom, mitől és hogyan…

5. Plátói szerelem

„Négy honapja szerelmes vagyok egy férfiba, és tudom, hogy ő is érez valamit, de mindketten párkapcsolatban élünk. Így akaratunk ellenére sem lehetünk együtt. Minden percben rá gondolok, vele szeretnék lenni, de ő megmondta, hogy bármennyire is szeretetné, nem hagyhatja el a feleségét és a kislányát. Mit tegyek, hagyjam a fenébe vagy várjam a csodát?”

Négy honapja szerelmes vagyok egy férfiba, és tudom, hogy ő is erez valamit. (Mit, és honnan tudja?) De mindketten párkapcsolatban élünk. Így akaratunk ellenére sem lehetünk együtt. (Akaratuk ellenére miért is akarnának együtt lenni?) Minden percben rá gondolok (Minden percben? Ez nem túlzás?), vele szeretnék lenni. de õ megmondta, hogy bármennyire is szeretetné, nem hagyhatja el a feleségét és a kislányát (Miért szeretné otthagyni a családját?). Mit tegyek, hagyjam a fenébe vagy várjam a csodát?”(Hagyja a fenébe.)

6. A remény angyal

„Volt egy barátom, majdnem egy évig jártunk. Ennek közel fél éve vége. Sosem mondta ki, hogy szeret, és mikor vége lett, csak akkor mondta, hogy: nehogy azt hidd, hogy nem szerettelek és szeretlek. Próbáltam elfogadni a helyzetet, hogy ő már sosem lesz többé velem. Nem akart velem lenni, de mindig rám írt, és adott egy reménysugarat, majd mikor kiöntöttem az érzéseimet, akkor meg eltűnt. Csak most jött el az az idő, hogy 3 hete már nem beszélünk egymással, de csak most kezdett el igazán fájni, hogy nincs velem. Tömve vagyok munkával, szabadidőmben a barátaimmal vagyok, vagy kötök, festek... egyszóval mindennel lefoglalom magam, és mégsem sikerül elfelejtenem, pedig amiket csinálok, azokat még szeretem is, és sikerélményt ad, ha egy jót alkotok. Egyszerűen nem tudok tovább lépni, úgy érzem, megrekedtem. A múltamat szeretném elengedni végleg. Nem megtagadni, csak újra visszanyerni a lelki szabadságomat.”

Amit ír, abban több furcsaság van, néhányat jelzek. Az idő. Egy évig „jártak”, féléve „vége”, de csak három hete „nem beszélnek”. Ez mind rövid távú futáshoz hasonlítható, nem hinném, hogy nagyon elmélyülhetett a kapcsolatukban, és nincs magyarázata túlzott kétségbeesésének („nem tudom elfelejteni”, visszanyerni lelki szabadságom” stb.). A „szerettelek és szeretlek” vallomás utáni megjegyzését, miszerint „ő már sosem lesz többé velem” abszolút nem tudom hova tenni, ez a két megjegyzése sem passzol. „A múltamat szeretném elengedni végleg” – ez szintén túlzásnak, amolyan romantikus, egyben éretlen személyre vall. Milyen múltat? Mintha évekről, évtizedekről lenne szó. „Visszanyerni a lelki szabadságomat” – melyik szappanoperában hallotta? Semmi indokot nem találtam a soraiban, mely ekkora tragizálásra adhatna okot. Mintha a lelkét túszul ejtették volna…Nyerje vissza, és kész. Vagy nőjön még egy kicsit, érjen még egy csöppet, és vegye észre: ez a „borzalom”, ami magával történt, egy életre kivetítve semmiség, homokszem a hatalmas sivatagban.

7. Sógornő

„Nem is tudom, hol kezdjem, nem akarom túlnyúzni a dolgokat, csak választ keresek arra a problémámra, miszerint nem tudom elfogadni a testvérem feleségét. Tisztában vagyok vele, hogy nem nekem kell vele együtt élnem, akkor legalább hagyjam őket nyugodtan boldogoknak lenni. Ezzel nincs is baj, mert nem szólok bele egyáltalán semmivel az életükbe, ebben az is segít, hogy nem lakunk közel egymáshoz, és ritkán találkozunk. De ha például telefonon beszélek a testvéremmel (nevezzük ezután csak I-nek), mindig egyes számban kérdezem meg, hogy jól van-e, minden rendben van-e stb. Itt kezdődnek a bajok: egyszerűen nem jön, hogy megkérdezzem, hogy van a felesége, nem érdeklődök egyáltalán felőle, felőlük. Ennek természetesen előzményei is vannak: az a csaj egy hisztis liba, és sokszor a jelenlétemben olyan lekezelően beszélt I-vel, hogy jött, hogy megcsapjam. Mindig is úgy

láttam, hogy vezeti az orránál fogva, és I lement egészen a csaj szintjére, sokszor úgy viselkednek, mint két óvodás. Azt sem tudom, hogy mivel tudta rávenni I-t, hogy egyáltalán elvegye feleségül. A csaj anyjával kb. 4-szer találkoztam, és róla sincs valami jó véleményem (itt is mesélhetnék sokat...), de úgy érzem kölcsönös az ellenszenvünk. A csaj pedig pont olyan, mint az anyja, sőt majmolja az anyját mindenben. Én még ilyet életemben nem láttam azelőtt. I egyelőre boldog, azt mondja, csak az a baj, hogy papucsférj, de vajon miért jó ez neki? Erre sosem fogok választ kapni. De eljutottam arra a szintre, hogy ne is keressek erre választ, bele kellett nyugodnom, hogy ez van, neki jól van így. És mivel szeretem a testvéremet, nem akarom, hogy megszakadjon a kapcsolatunk, azzal küzdök most, és ebben kérem a tanácsát: hogyan tudom megkedvelni azt a csajt? hogyan tudom rávenni magam, hogy érdeklődjek felőle? hogyan tudjak örülni, mikor látom? Előre is köszönöm a tanácsát!”

Amit mondhatnék, nagyjából benne van a levelében. Szereti a testvérét – írja -, talán túlságosan is – tenném hozzá. A sógornőjére semmi olyan borzasztó dolgot nem írt meg nekem, amire kapásból vélhetném: hát magácskának ezt tényleg nem lehet elviselnie. (Hiszen – például – magát nem is bántja, csak a „papucsférjet”, s azt se olyan nagyon.) I egyelőre boldog – írja -, ne is keresse az okát, hogy miért. Boldog és kész. És maga mitől boldogtalan? Hogy telefonbeszélgetések alkalmával eszébe sem jut érdeklődni a sógornője után. Hát ezt a vázolt viszony közepette ne is tegye, semmi baj, ha egyszer nem érdekli, hát nem érdekli, ez nem tragédia, még csak „probléma” sem. Levelének kulcsgondolata: nem szólok bele egyáltalán semmivel az életükbe . Rendkívül helyes meglátás, jó lenne be is tartani. A másik fontos meglátása: nem nekem kell vele (mármint a sógornővel) együtt élnem, akkor legalább hagyjam őket nyugodtan boldogoknak lenni. Mintha ezt nekem kellett volna leírnom. De nem, megtette, és tartsa is ehhez magát – ez lenne a tanácsom – ne éljen a sógornőjével, se a testvérével. Magácskának saját élete nincs? – sajnálnám. Ha van, és mégis ez a legfőbb gondja – gratulálok. Mert ezek szerint a saját életével semmi zűr nincs, minden rendben.

8. Magyar nyelv

„50 feletti nő vagyok. Tudom, hogy furcsa, amit kérdezek, de Ön szerintem segíteni tud. 1976-ban házasodtam a férjemmel, idős szülők neveltek. Itthon és a férjeméknél sem volt szó a szexről, csak vagy nagyon körülírtan, vagy lenézően. Mármint nálunk. Velem van-e baj, hogy bennem csúnya érzéseket kelt a szeretkezni szó. Ez a szó nekem ugyanolyan hús-hús kapcsolatot, vagyis lélek és erkölcs nélküli kapcsolatot jelent, mint a ma már közhelynek számító b betűs, káromkodó szó. Az enyhített változata a szerelmeskedni, de ez is kicsit még mindig a törvénytelen kapcsolatra utal. A házaspárok az én nyelvezetemben összebújnak, "együtt vannak", - erről is mindenki tudja, miről van szó. Pl. a mikor voltatok a férjeddel együtt kérdésről mindenki tudja, hogy nem vacsoráról van szó. Szeretném megkérdezni, hogy velem van-e nagy baj /mint a sógorom mondja/, hogy nekem a szeretkezni és a többi mocskos jellegű szó ugyanazt jelenti, a szex, lélek nélküli használatát, egy fizikai, esetleg gyorsan felejthető, lealacsonyító dolgot. Nyilván a mai pornófilmek használata közben ez furcsa, de mivel az egyik felnőtt, majdnem 30 éves fiam is néz ilyent, a sógorom, aki ezt észrevette, meg volt azon döbbenve, hogy én a saját gyerekem futó együttléteit b.-nek neveztem, mert nem törvényes. Azt kérdezte, miért nem szeretkezést mondok. Nekem ez ugyanaz, feleltem....erre azt mondta, bennem és a nevelésemben van a hiba, hogy a gyerek erotikus filmeket néz. Ő elvált, ..én pedig nála 10szer szigorúbban neveltem a gyerekeimet 2 fiút, neki is 2 fia van, az ő fia is vett ki a középiskolás korában ilyen filmet, úgyhogy nem kellene meglepődnie. A kérdés tehát az, hogy mikor van szó b.-ról, és mikor szeretkezésről és mikor együttlétről...stb. Köszönöm.”

Számomra nem furcsa, hanem inkább szórakoztató a „problémája”. Ötven év felett, egy valószínű boldog házasélet élvezőjeként, két nagy fiú édesanyjaként jut eszébe azon filozofálni, hogy mit is csinált - például akkor –, amikor két gyermeke megfogant. Ha Önnek nem tetszik valamelyik kifejezés (pedig szerintem a szeretkezés, az együttlét, a szerelmeskedés igazán szalonképes, sőt kifejezetten szép), kedve szerint választhat másikat, oly gazdag ez a magyar nyelv. Ajánlhatnék is egyet: pásztoróra. (Majd figyelje meg, mekkorát nevetnek az ismerősei, rokonai, mikor közli velük: az este volt a férjemmel egy pásztorórám.)De mindegy, minek nevezzük, a lényeg valóban az, hogy legyen benne lélek, erkölcs és szép emberi kapcsolat. De ha már ezt a jeligét választotta, uccu neki, próbálok összehozni néhány „körülírást”, hátha valamelyik megtetszik Önnek. Tehát az alapállás, hogy valakinek meg akarja említeni az eseményt. Hirtelenjében a következők jutnak eszembe: hetye-petyéltünk, meglepetés ért, híg tojás volt vacsora után, megkörnyékezett s én hagytam ,ismét láttam az üstököst, repültünk, papást-mamást játszottunk, volt egy kis fesztivál, megöntözte kertecskémet, pillangó szállt virágomra, beporozta a bibémet, milliomossá tett, a halacska beúszott a kikötőbe, mint két gyertya égtünk, egyet nagyot álmodtunk, együtt dobbant a szívünk, összeért a lelkünk… stb. További kellemes szeretkezéseket! (Vagy amit akar…)

9. Rosemarie

„Üdvözlöm, talán fél év is eltelt, mióta megírtam a leveleimet, láttam, és most visszaolvashattam. Köszönöm, hogy válaszolt. Érdekes dolog volt visszaolvasni, idegenként valamennyire. Azért összefüggéstelen néha, mert nyilván az agy sokkal gyorsabban száguld, mint a kéz. Amikor egy markáns kritikát írok valakiről, rögtön azt gondolom, gondoltam, hogy csak úgy lehet megérteni az elégedetlenségemet, ha példát is írok hozzá. Azért szakadoznak a szálak, mert később visszatérek az általános szintre. Az Ön véleménye egybehangzik az egész hosszú /és rögös/ házasságunkat látó ismerősök, pszichológus /csak én voltam nála/ és a teljesen kívülállók véleményével. Megegyezik azokkal, akik azt mondják, nem baj, hogy figyelmetlen, udvariatlan, barlangi medve stílusú....stb., de nem nőzik, nem iszik, nem dohányzik. Lehetne azzal is védekezni, hogy amíg nem voltunk házasok, bezzeg kinézett egy ruhát nekem, figyelmesebb volt, mondhatni meg akart szerezni stb. aztán soha többet. De amikor látom, hogy vannak férfiak, akik később is odafigyelnek a másikra, más szóval partnernek tartják, "gazdaként viselik gondját a párjuknak", akkor elkeseredem. Nálunk az évente 5ször elhangzó "nem fogadsz szót nekem" mondat jellemzi, mit gondol a férjem rólunk, illetve mit szeretne. Nem az apám. 10 évembe került, mire erre a mondatára ezt mertem válaszolni. Mit mondjak, nem hatotta meg. Nem tudom, miért kellene szót fogadnom, amikor inkább megbeszélnünk kellene a dolgainkat. A megbeszélés nálam leülést, nyugalmat, odafigyelést, érvelést....jelent. Ebbe ő nem megy bele, az előszobában találkozva odavetett mondatokkal akarja helyettesíteni, ami nyilván nem működik. Nem hajlandó leülni, párbeszédbe kezdeni. Azt gondolom, náluk nem volt talán soha ilyen a szülők közt, ő azt "hozta", hogy az anyja "szót fogadott" a férjének és ezt várná el. Amúgy mindegyik házas testvérénél ugyanez a gond. "Százan" mondták már, hogy üljünk le, beszéljük meg..., de ő ezt nem hajlandó megtenni. Hát ennyi. Sok levélben olvasom ezt a "házasságban egyedül lenni" dolgot, ami nálunk is egyre inkább bevezetődik. A gyerekek is, mi is, megyünk a magunk szórakozása, feladata útján, azokkal, akikkel azonos céljaink vannak. Egy lakásban magányosan. Ennyi. Üdvözlöm.”

Csak mások okulása végett és annak illusztrálására közöltem újabb levelét, miként lehet leírni kétszer ugyanazt, s ennyi idő elteltével sem mutatkozik Önben hajlandóság, hogy elfogadja mások véleményét, köztük az enyémet. Ami különben ugyanaz, nem írom le még egyszer. Ennyi. Üdvözlöm.

10. Angyalka

„6 és fél éve vagyok együtt a párommal. Mindenki számára mi vagyunk a tökéletes pár. Harmónia, szerelem, boldogság és megértés. Májusra tűztük ki az esküvőnket, éppen ennek az előkészületei folynak, ami egyre gyakoribb nézeteltérést szül. A minap a párom megjegyezte, hogy elege van ebből, ő igazán nem is szeretne esküvőt, jó lenne, ha csak együtt élnénk, úgy érzi, elfogta a pánik. Azt mondja, szeret, és tudja, hogy ez az álmom, hogy férjhez menjek, ő megteszi ezt is. A jegygyűrűt nem hordja, mondván, hogy zavarja és idegesíti (ez az eljegyzés óta így van), és abszolút érdektelen az előkészületekkel kapcsolatban. Nagyon befelé forduló ember, nehéz vele beszélgetéseket kezdeményezni, általában kerüli a konfliktusokat. Összezavarodtam és félek attól, ami történik velünk. Nem szeretném elveszíteni, sem azt, hogy csak azért legyen velem, mert ez az álmom. Megtalálja az ember a másik felét, nem természetes hogy összekötik életüket? Miért hallgatott eddig? Úgy érzem, életünk nagy napja kezd reménytelenné válni...Hogyan segítsek neki? Mit tegyek, hogy őszintén beszélgessünk erről? Hogyan tudom megnyitni?”

De, magam is azt hiszem, hogy ilyen esetben természetes, ha hivatalosan is összekötik az életüket, azaz megtartják az esküvőt. Mint ahogy az sem természetellenes, hogy valamelyik (lehet az a mennyasszony vagy a vőlegény) néha berezel az esemény előtt, az előkészületek láttán. Tulajdonképpen pontosan fogalmazta meg a párja, mi történt vele: elfogta a pánik. De a lényeg az, hogy „megteszi”. Nem hiszem, hogy csak azért, mert magácskának ez az álma. A kis felhajtás zavarja, egy kicsit fél a „kötöttségtől”, de minden jel szerint (ami a leveléből kiderülhet) őszinte és továbbra is szereti magát. Nem gondolom, hogy félni kellene valamitől, attól különösen nem, hogy elveszíti. Viszont valóban segíthet neki: legyen az eddiginél is kedvesebb, megértőbb és türelmesebb. Ne faggassa – például – arról, miért nem hordja a gyűrűt. Ne vitatkozzon arról (másik példa), hogy miért hallgatott eddig. Nem kell lelkileg rátelepedni, szerintem nem is kell őt megnyitni, mert már megnyílt. Kezelje megértéssel, hogy egy kicsit most betojt a párja. Majd tisztába teszik a dolgot később.

11. Kétségek között

„A párommal fél éve élek tökéletesnek hitt kapcsolatban. Mind a kettőnket értek nem kicsi csalódások az életben. Ezért is gondoltam, hogy ennyi év után révbe értem, de a rózsaszín köd hamar elszállt. A páromnak van 3 gyermeke 2 anyától. Úgy érzem, hogy nem tud, vagy nem akar elszakadni a volt feleségétől. Pár hete figyeltem fel furcsa viselkedésére. A mobilját mindig magánál hordja, sosem meri ott hagyni a lakásban sehol. Állandóan le van halkítva. Tudom, hogy nem etikus, de valamelyik nap belenéztem a telefonjába, és megdöbbentő sms-eket találtam benne. A volt feleségének írta: SZERETLEK! Abban a pillanatban úgy éreztem,

mindennek vége, ezenkívül minden nap felhívja telefonon, naponta többször is. Ha rákérdezek, tagad, és biztosít afelől, hogy nincs közöttük semmi, engem szeret.

Ahogy telnek a napok, egyre hiteltelenebbnek tűnik, minden apró dolog, ami eddig nem tűnt fel érzékenyen érint, és minden mögött csak a rosszat látom. Lehet, hogy velem van a baj, de valami miatt nem tudok benne bízni. Én nagyon szeretem őt, mindig is ilyen férfira vágytam, nem szeretnék csalódni. Kérem segítsen, hogy a "zöldszemű szörnyet" hogyan űzzem el a gondolataimból.”

Fél év együttélés általában kevés ahhoz, hogy merészen kijelentse, tökéletesnek vélte. Több idő is kell és minél harmonikusabb, zavartalan együttlét. Javasolnám, ne nézegesse a párja telefonját, ne kotorásszon a zsebeiben, és ne hozza szóba a volt feleséget, ha nem muszáj. Igyekezzen minél kellemesebbé tenni az együttlétüket, kedvességgel, vidámsággal, szeretettel – és nem kételkedéssel, fanyar mosollyal és hasonlókkal. Ez inkább szokott eredményre vezetni, mint az örökös kételkedés. Ha mégsem ér vele révbe (ahogyan írta), hát Istenem, egy csalódással több. Sok csatát megélt embernek ezt is fel kell tudni dolgoznia, el kell fogadnia emelt fejjel.

12. Furcsa

„A túlságos zárkózottságom, távolságtartásom, és hűvösségem talán onnan eredhet, hogy testnevelés tagozatos iskolába jártam, ami sokszor jó szórakozásnak tűnt, de nagy fegyelemre nevelt, és nem lehetett sírni, vagy nyafogni mindig ,,erősnek,, kellett maradni! A gimnáziumban nem igazán barátkoztam senkivel, furcsa volt az új helyzet, hogy ,,eltűntek,, a régi barátok, ezért is mindig tanultam, nem érdekelt ezen kívül semmi.

Aztán megváltozott minden! 17 éves voltam mikor Tomival találkoztunk, ő 20 volt akkor. Olyan volt, mintha akkor születtem volna meg! Elkezdtem megismerni rajta keresztül embereket, szórakozni jártunk, együtt voltunk, jött, én mentem hozzá stb. Ő volt minden tekintetben az első, nem is hittem volna azelőtt, hogy velem ilyen csoda megtörténhet. Nagy szó rá, de tényleg annak éreztem akkor, és még így visszagondolva is, ő volt, aki szinte felszabadított...

Emlékszem, mikor először megláttam, és találkoztunk, akkor nem ismertem még, és megdicsérte a hajam, milyen szép hosszú, én meg egyszerre jöttem zavarba, és haragudtam is rá, hogy, hogy gondolja, hogy ilyet mond csak úgy, persze nagyon tetszett a dolog. Aztán már jött minden magától, tényleg sok mindent átéltünk. Egyszerre mentünk főiskolára is, mert ő dolgozott érettségi után. Együtt éltünk albérletben. Jól ment minden. Boldogok voltunk, szerettük egymást.

Eljött a harmadik év, én 21, ő 24 éves volt akkor. Félévkor az egyik vizsgája nem sikerült, amúgy is nagyon stresszes volt mindig a vizsgaidőszak, de akkor, nagyon felhúzta magát, olyan szinten, hogy ledöbbentő volt, és nem is nyugodott meg, elég sokáig. Halasztotta az egész félévet, majd úgy döntött dolgozni fog. Így is lett, közben nekem elkezdődött az utolsó évem is. Addigra rendeződött minden Tomi is megnyugodott, dolgozott egy jó helyen. Októberben, a főnöke elhelyezte egy másik ,,részre,, a cégen belül, ami azzal jelentett egyet, hogy ő Debrecenben, én Veszprémben... Kapott egy hetet, hogy döntsön. Elköltözött, akkor októberben, oda Debrecenbe!

Szerintem, nem kell hosszan ecsetelnem, hogy milyen volt távkapcsolatban élni, havonta látni egymást, futva... Nagyon szenvedtem, próbáltam elnyomni magamban az érzést, de Tomi mindig azt mondta, gondoljak a nyárra, mikor lediplomázok, és akkor elköltözöm hozzá, és újra együtt leszünk. Csak ez éltetett! Csak erre tudtam gondolni, ezért keltem fel minden reggel, mert tudtam, újra együtt leszünk, úgy ahogyan régen!

Eljött a nyár, sikerült, lediplomáztam. Eljött Tomi is az ünnepségre, előtte azt írta, nem tud hamarabb jönni, és hiába kérdeztem, hogy hogyan lesz a költözködés, nem mondott semmit csak, hogy majd megbeszéljük. Lezajlott az ünnep, otthon is a családi dolog, és odajött hozzám, és azt mondta komolyan kell beszélnünk. Amikor elment Debrecenbe, akkor egy kolléganőjével együtt ment, de ezt nekem nem mondta, mert közös albérletet kapott vele. Persze összejöttek és a többit már kár is lenne leírnom...

Nem is fogtam fel, nem is tértem észhez! Még a nyáron elkezdtem dolgozni, de nem is éltem, csak sodort magával az élet, nem is emlékszem, mit csináltam, csak úgy megtörténtek a dolgok, teltek a napok... És csak azt éreztem, hogy fáj nagyon!

Júliusban lesz két éve, hogy vége. És hiába bármi, barátok, ismerősök, kollégák, munka, a család, az ,,életem,, ez semmi! Mind semmi, mert ő nincs velem! Meg szoktam nézni időközönként egy oldalon, ahová bárki regisztrálhat, és képeket tehet fel magáról. Mikor először láttam fent a barátnőjével, lehet hülyén hangzik, de szinte lesokkolt. Nem is nézegettem aztán olyan sűrűn... És ma is megnéztem, és teli volt képekkel, Tomi volt rajta és a barátnője, ahogy nyaraltak, meg ilyen ,,életképek,, az egyiken ölelik egymást. És hogy mosolyog! Egyszerűen boldog, látszik rajta, ismerem.

Az is annyira furcsa, hogy ahogy az elején írtam, mindig próbáltam erős lenni, vagy annak látszani, és mikor ez megtörtént, olyan dolgokat tapasztaltam magamon, hogy csak úgy
minden nélkül elsírtam magam, pedig ritkán szoktam, ilyen szúró fájdalmat éreztem a mellkasomnál, néha nem kaptam levegőt és úgy fájt a ,,lelkem,, hogy ez a fizikai fájdalom jelent meg, és milyen sokáig nem tudtam aludni! És ma este sem...
A fizikai fájdalmak, ezek a rohamszerű valamik ritkábban jelentkeznek már, de most ahogy a képeket figyelgettem, egyszerűen elkezdtek potyogni a könnyeim, pedig nem szoktam sírni, és most sem tartott sokáig, de a fájdalmat még most is érzem. Mikor lesz ennek vége? Ne írd azt, hogy találkozzam a barátokkal sűrűbben, szervezzünk programokat, vagy ismerkedjek másokkal, mert ez mind megvolt. És az idő nem gyógyít be semmit!
És egyáltalán mindenki úgy van vele a környezetemben, hogy már biztos elfelejtettem, mert mennyi idő eltelt azóta, és olyan jó, hogy most ,,meghallgat,, valaki, mert én próbálom elásni ezt a dolgot magamban, és nem beszélni róla, de már olyan feszültség van bennem néha, hogy meg tudnék bolondulni. És ha mégis van olyan, akivel tudok erről beszélgetni, hogy mennyire fáj még mindig, és nem tudok belenyugodni, minden szó és vigasztalás üres és hamis!”

Mivel felszólítottál, mit ne írjak, valamint megjegyezted, hogy minden szó és vigasztalás üres és hamis – hát bizony ellehetetlenítetted, hogy érdemben válaszoljak. Csupán megjegyezném, hogy a történet szomorú, de nem ritka, nem csak veled történik ilyesmi. Előzetes elnézésedet kérve, azért mégis megkérdezném: hát benned nincs semmi büszkeség? Csak nézed azokat a fotókat, és potyognak a könnyeid… Ügyes! Mikor lesz vége a szenvedéseidnek? A válaszom szerinted csak üres és hamis lehet, maradjunk annyiban: előbb-utóbb vége lesz. Amikor felnőttként összekapod magad, és kibújsz ebből az örök-mártír szerepből. Látni akartad az írásodat az oldalon? Megtörtént, ebben hagytál segíteni.

13. Tanácstalan vagyok

„25 éves lány vagyok egy hatalmas problémával. 4éve van párkapcsolatom. 1éve eljegyeztük egymást. Ez volt életem egyik legszebb napja. Júniusban összeházasodunk. De a vőlegényem előtt volt egy 10 hónapos kapcsolatom, úgy érzem, őt nem is szerettem igazán, de szakításunk óta rengeteget gondolok rá és találkoztunk is! Nem tudom, mit tegyek, hogy verjem ki a fejemből? Imádom a vőlegényemet, és nem tudok nélküle élni. De a másik fiú? Iránta is érzek valamit! Kérem, segítsen!”

Verje ki! Mármint a fejéből azt az előzőt. Hogyan? Fogalmam sincs. Ezt magának kell tudnia. Csak egy javaslatom van: teljes odafigyeléssel és odaadással foglalkozzon a vőlegényével. Hiszen semmit nem hozott szóba, hogy miért ne becsülné meg azt, akivel eljegyezték egymást. Vannak szavak és tettek. Az utóbbiak a fontosabbak.

14. Mi lesz édesanyámmal?

„Lehet hogy nem ide illő kérdésben kérném a tanácsát. Édesanyámmal, aki mozgássérült (ez annyiban mutatkozik meg, hogy nem mer kimenni az utcára egyedül, mert fél, hogy elesik, amúgy itthon mindent elvégez, főz, mos, takarít) ketten élünk egy háztartásban. Én viszont a nyáron férjhez megyek, és nem tudom mitévő legyek... Nem szívesen hagynám egyedül, de

azért (bár önzőn hangzik) a saját életemet is szeretném élni. Gondolkodtam rajta, hogy amint tudunk, ide költöznénk a környékre, de addig mit tanácsol, mi lenne a legjobb megoldás, hogy ő se legyen túl sokat egyedül, és azért mi is tudjuk élni az életünket?”

Nem tűnik önzőnek, valóban kellene hogy legyen saját élete, nem parkolhat az idők végezetéig az édesanyja mellett. Az is sejthető, hogy a „mozgássérültség” inkább lelki, mint valós. Ha mégis valós, és erről van orvosi igazolványa is, akkor a szociális gondozótól lehet kérni segítséget, viszonylag olcsón küldenek naponta néhány órára egy gondozót, aki segít, mondjuk, a bevásárlásban stb. Bár lehet, az is elég, ha időnként meglátogatja, segít neki, amiben kell, és természetesen telefonon tartják a kapcsolatot. Szerintem ez bőven elegendőnek tűnik.

15. szex nélkül

Mit tehet egy harminc éves férfi, ha a neje fél éve nem fekszik le vele? Már nem is közeledem hozzá, mert úgyis csak elutasít. Van két gyermekünk a nagyobbik három éves a kisebbik két hónapos.

Ez bizony gond. A féléves „elutasítás” sok. A „harminc éves férfi” például megpróbálhatja ilyenkor, hogy egy ideig (mondjuk félévig) nem „közeledik” hozzá, nem erőlteti a dolgot. Hátha ettől gondolkodóba esik a menyecske, és megfordulhat a képlet: ő fog kezdeményezni. Ha mégsem, akkor vele valami baj van. Az a tény, hogy két gyermek édesanyja is kell hogy legyen, nem téríthetné el ennyi ideig attól, hogy feleség is! Majd írjon, ha egy ideig visszafogta magát, s az asszonyka nem lendült meg.

A többi bejegyzéshez kérem válasszon a jobb oldali menüből!